Előszó

2007.08.18. 14:31

Minden kedves látogatót szeretettel köszöntünk!

 

 

 

 

2007. év nyarán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel három országot is megjártunk. Görögországban nyolc napot, Albániában 4 napot és Montenegroban 2 napot időztünk, összesen 3555 km-t autóztunk. Útközben megcsodálhattuk az Égei-tenger homokos és sziklás öbleit, fürödhettünk Dél-Albánia partjainál a Jón-tengerben és Montenegróban az Adria hűs víze enyhítette hőségérzetünket. Láttunk Görögországban csodálatosan zöldellő, magas hegyeket, majd átérve Albániába a csupasz, komor hegyek látványa fogadott. Montenegro, vagyis Crna Gora, azaz a fekete hegyek országa pedig lélegzetelállítóan vad hegyeivel szinte megbabonázott bennünket.

Erről az útról próbálok részenként összefoglalót írni, egyrészt a saját örömünkre, másrészt pedig a balkán térség iránt érdeklődő látogatóknak információszolgáltatás céljából.

 

 

 

süti beállítások módosítása